Nah, itt van a másik fele.
Bill szemszöge
Vasárnap este beszéltem legközelebb Rebeccával.Addig csak sms-t küldött. Nem akartam vele beszélni. A végén még szakítana velem. Nem voltam túl bőbeszédű. Pár perc után le is tettem.
-Beszéltél vele? Megbeszéltétek a dolgokat?-kérdezte Tom.
-Igen.-suttogtam- beszéltem vele.
-Na?-kérdezte.
-Semmi.-mondtam.-Szerintem nem tudja eldönteni, hogy mi legyen. Megkönnyítem a döntését. Én szakítok vele.-tettem hozzá halkan.
-Te annyira hülye vagy!-szólalt meg.- Eddig azon paráztál, hogy nehogy szakítson veled, most meg ilyeneket mondasz? Dönts már el mit akarsz! Néha olyan töketlen vagy!!!-és kiment a szobából. Lehet, hogy igaza van?-kérdeztem magamtól.
Következő nap, hétfőn a konyhába menet Tomba botlottam. Az asztalnál ült egy nagy halomnyi kaja kíséretében. Épp telefonált. Amikor meglátott elhallgatott.
-Bill, mit keresel?-kérdezte.
-Tejet, kakaót akarok inni.-nyugodtan akartam mondani, de ez nem sikerült. Kerestem poharat, kitöltöttem a tejet, raktam bele kakaót, bevágtam a hűtőajtót és kitrapoltam. A szobaajtómat is becsaptam. Kezdett az agyamra menii ez a turnébusz. Valahogy olyan szűkösnek tűnt. Semmi magány nincs itt, csöndes helyet sem lehet találni.
Tom pénteken keresett. Valamiért át akart cipelni a szobájába. Nem volt kedvem átmenni. De csak nem akart elmenni. Megmondta, hogy nem hagy addig békén, ameddig át nem megyek hozzá. Tudtam milyen makacs tud lenni. Átvánszorogtam a szobájába. Tesóm csak leült az ágfyra és várt. Nekem ezért kellett idejönnöm?-kérdeztem magamban. Tompa lépteket halottam. A telefonból jött. Ekkor meghalottam belőle Rebecca hangját. Nagyon megörültem, hogy legalább a hangját hallhatom. Először lényegtelen dolgokról beszélgettek. Egyre jobban mehetnékem volt. Mégis mi jogom van ahhoz hogy így kihallgassam a barátnőm beszélgetését? Tulajdonképpen semmi. Épp álltam volna fel, amikor elhangzott egy érdekes mondat.
-Akkor igaziból mi is van veled meg Billel?- kérdezte Tamara.
-Hát, nem tudom.- tétovázott Rebecca.- fogalmam sincs, hogy igaziból mi baja van. Szerintem tudnia kellene, hogy őt szeretem és hogy semmi pénzért nem csalnám meg. Oké, tényleg nézegetem a fiúkat,de azért.... lehet...Ááááhhh....Bár, igaziból nem is ez a bajom.
-Akkor meg mi?- Ez engem is érdekel. Tehát csak bemagyaráztam magamnak ezt az egészet. Gratulálok Bill, eszt jól elcseszted!-gondoltam.
-Az hogy utálom az olyan embereket, akik nem mondják meg hogy mi a bajuk. meg azt sem szeretem, hogy ilyenkor nem is próbálnak lépni. Csak hárítanak, esetleg rádkenik, hogy te tehetsz erről az egészről. Bezzeg ha kiakarsz velük békülni vagy csak szimplán megbeszélni a dolgot, akkor meg nem álnak szóba veled. Nos, Billel speciel az a bajom hogy nem mondta el mi a baja. Meg ha tényleg azért nem áll szóba velem, mert nem számolok be az életem minden egyes részéről, minden lépésemről, arról hogy kivel találkozom, ahhoz én csak gratulálni tudok.
-Értem.
-remélem azért, eldől, hogy mi lesz velünk.-mondta. Sejtettem, hogy talán nem a szakításra gondol.
-Drukkolok.-szólalt meg Tamara.-Még egy kérdésem lenne! Megbocsátanál Billnek, ha bocsánatot kérne?
-Hát, talán.-mondta. Valószinűleg távozott.
-Haló, haló. Na, Bill, elhiszed, hogy szeret?-kérdezte Tamara.
-ezt inkább tőle szeretném hallani.-mondtam.
-Rendben. Amint visszajön megkérdezem.-felelte. Kis várakozás után megszólalt.
-Még egy kérdésem lehet?
-Persze.-hangzott a válasz.
-Szereted Billt?-kérdezte.
-Persze, nagyon.-felete, épp hogy hallatszott. Tamara le is tette a telefont. Egy ideig csak néztem a készüléket. Majd hirtelen fölpattantam és hanyatt-homlok rohantam a szobámba. Tárcsáztam.
-Mi van?-morogta a telefonba.
-Bocsánat! Bocsánat! Bocsánat! Kérlek bocsáss meg! Szeretlek.-kiáltottam kétségbe esetten.
-Jajj, Bill.-sóhajtott.-Ilyen könnyen nem bocsátok meg!
-Mi kell tennem?-kérdeztem.
-Válaszolj pár kérdésre! Őszintén! Miért nem mondtad el mi bajod?
-Mert féltem felhozni a témát. Azt hittem hogy szakítani fogsz, mert az asrác jobban tetszik neked.-feletem.
-Jajj, Bill! Ismerhetnél annyira, hogy tudd, hogy beléd vagyok szerelmes!-mondta. Én erre elmosolyodtam.
-Umm, megbocsátasz?-tettem fel a kérdést.
-Igen. De egy feltétellel, na jó kettővel. Először is megígéred hogy ha bármilyen bajod van azt elmondod nekem?
-Igen, megígérem.
-rendben! A másik, kérlek bízz meg bennem. Tudom ez nem ilyen egyszerű de próbáld meg.
-Megpróbálom. De te is megbízol bennem?-kérdeztem.
-Igen.-felelte.- és szeretlek.
-Én is szeretlek.-mondtam. Nemsokára elbúcsúztunk és letettük.
Na, ezt megint későn lett kész, de itt van! Remélem tetszett!
